Paleoökológia a Cserhátban
Az Új Nemzeti Kiválóság Program által támogatott projektben a Cserhát egykori környezetét vizsgálom, amiben őseinknek fel kellett találniuk magukat. Környezeti, rétegtani és időrendi adatbázis, fúrás és talajminták.
Időtartam: 2017-2018
Kulcsszavak: őskörnyezet, paleoökológia, Cserhát, rétegtan, üledékminták
Elég, ha szétnézel a szobában, és láthatod milyen mértékben vagyunk képesek alakítani saját környezetünket. Olyan acélvázas buborékban élünk, amin a Homo nemzetség évmilliók óta dolgozik, evolúciós sikerünk kulcsa ez az alkotó, együttműködő hozzáállás embertársainkhoz és természeti környezetünkhöz. Más fajokkal ellentétben mi ötletek és tárgyak tömegével, azaz kultúrával válaszolunk a világ kihívásaikra. A régészek ezeket a tárgyakat tanulmányozzák, hogy megértsék az egykor élt emberek életmódját, és az ötletek láncolatát, ami mai társadalmunkhoz vezet.
Azonban a tárgyak tanulmányozása önmagában nem elég: ha nem tudunk semmit arról a környezetről, amiben őseink megalkották kultúrájukat, pont a kultúra lényegét veszítjük szem elől – miért jött létre? Az ember-környezet viszony, mint minden párkapcsolat, kölcsönös adok-kapok. Minél többet tudunk az ősi környezetről, annál inkább képesek leszünk megérteni a kultúra finom részleteit. Minél többet tudunk a kultúráról, annál inkább megértjük a környezetre gyakorolt hatását.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program által biztosított forrásokat ezért őskörnyezeti kutatásokra fordítom a Cserhát-hegység felső paleolitikus régészeti lelőhelyein (kb. i.e. 35-20 000). Arra vagyok kíváncsi, hogy milyen időjárási viszonyok, és milyen természeti erőforrások – ásványok, növények, állatok – között kellett ezeknek az embereknek feltalálniuk magukat. Ennek érdekében talajtani fúrásokat végzek, amik a régió éghajlati és ökológiai tulajdonságairól árulkodnak. Az eredményeket már létező őskörnyezeti adatokkal vetem össze, végül azt vizsgálom, hogy mi az összefüggés a helyi anyagi kultúra és ökológiai viszonyok között. Ez azonban már a doktori kutatás része.
Az emberi kulturális közeget (human cultural niche) nemzetségünk kreativitása és együttműködési képességei alakították ki. Kultúránk szinte minden szárazföldi ökoszisztémában képessé tett minket sikeresen létezni. Nem csak alkalmazkodtunk, alakítottuk is az emberre ható természetes szelekciót: az elmúlt kétmillió év során egyre átfogóbb környezet- és éghajlatformáló hatást fejtünk ki a Földön. A pleisztocén kor technikai fejlettségi szintjén kapcsolatuk a természettel minden későbbi időszakhoz képest kiszolgáltatottabb és közvetlenebb. Ebben a korban fokozottan érzékelhető, hogy környezet és kultúra egymást kiegészítő rendszerek. Az őskörnyzeti viszonyok alapos megismerése ezért elengedhetetlen, hiszen az anyagi kultúrára ható szelekciós tényezők, illetve kultúránk környezetalakító hatása egyaránt a bioszférában jelentek meg.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program által biztosított forrásokat őskörnyezeti vizsgálatokra fordítom a Cserhát-hegység felső paleolitikus régészeti lelőhelyein (kb. i.e. 35-20 000). E projekt keretein belül öt lelőhely közelében talajmintát emelek ki, melyek rétegtani, geokémiai, egyéb talajtani és OSL vizsgálata történik meg annak érdekében, hogy megállapíthassuk a célidőszak helyi felszínalaktani és őskörnyezeti jellemzőit. Szintén e projekt keretein belül GIS adatbázis készül a Kárpát-medence felső paleolitikus régészeti lelőhelyeihez köthető, már rendelkezésre álló őskörnyezeti adatokból. Végül a lelőhelyek elterjedési mintázatait, az itt talált pattintott kőeszközök technológiai vizsgálatának eredeményeit, a saját mintavételem eredményeit és az őskörnyezeti adatbázist összevetve őskori tájhasználati modellt készítek. Ez utóbbi lépés már a PhD kutatásom feladata. Az ÚNKP projekt kimenete egy friss adatokat tartalmazó, friss szempontok szerint összeállított, ingyenesen hozzáférhetővé tett GIS adatbázis az érintett terület és kor őskörnyezeti viszonyainak rekonstrukciójához.